2012. március 30., péntek

Medvehagymás lepény


Még soha nem csináltam medvehagymából semmit.De már többtől hallottam milyen finom.
Gondoltam kipróbálom.kaptam egy csokorral.de nem volt időm meg csinálni.
Hát szépen fel daraboltam és dobozban ment a fagyasztóba.
ma volt időm.és ez a lepény készült.

A tészta.
20 dkg liszt
15 dkg margarin
1 tojás

össze gyúrni az a jó ha minden hozzá való hideg.A formába nyomkodtam.kicsit meg szurkáltam.
tettem rá szalonnát.és az öntettet
öntet
3 tojás
3 evő kanál aprított medvehagyma
egy pici szerecsen dió
egy kés hegynyi fehér bors

2dl tejszín
1 dl tejföl
5 dkg parmezán sajt
Ezt rá öntöttem.majd ment az elő melegített sütőbe.kb 30-35 perc.

2012. március 20., kedd

Fehér torta és megint rózsák


Három éves kislánynak készült.Rózsákat kértek rá .hármat.
Ne legyen olyan komoly tettem rá kis virágokat is.Nem tudom egy kislánynak nem ilyent képzeltem.De hát ez van,
Kakaós piskótát és sima piskótát csináltam.túrós tejszínes krémmel.

2012. március 15., csütörtök

Kis rózsaszín


Tíz éves kislánynak készült.rózsaszínt kértek.És még annyit .hogy ugyan olyan finom legyen mint az előző .amit csináltam nekik.Hát én meg próbáltam.
Fondanttal van burkolva.A virágok is abból vannak.
Csokis tejszínes.

2012. március 7., szerda

Tőke halas farfalle


Szerettem a hal filéket.mert nem kell félni a szálkától.A kislányom még igy is minden falatot átnéz.
Nehéz neki főzni .Mostanában elkezdett válogatni.Hát a "vénségére " lett ilyen.kicsinek nem volt.
Ezt se kóstolta meg.mert volt benne bor.Azt hiszem rá kattantam a piás kajákra.nagyon finomak.

80 dkg tőke hal filé
1dl fehér bor
1dl tejszín.3 szál új hagyma

mustár
tészta
vaj

A halat vékonyan be kentem a mustárral.Vajon kicsit meg sütöttem.inkább csak egy kis szint adtam neki.Ki vettem félre tettem .A vissza maradt vajat fel öntöttem borral.tejszínnel .a karikára vágott hagymát is bele tettem és .sóztam.Kicsit forraltam.A halat darabokra törtem és bele tettem a tejszínes keverékbe.Pár percet rotyogtattam.
Tésztát sós vízben.roppanósra főztem.

2012. március 3., szombat

Egyben sült karaj


Csontos karajt kaptam.A csontból lett leves.Gondolkodtam mi legyen a húsból.
Rántottat nem nagyon akartam csinálni.Simán sütni sem.mert elég száraz hús .
A neten találtam rá a hasonló recire de, hogy hol azt már nem tudom.
Finom lett, krumpli pürével tálaltam.

Egy darab karaj
kolbász
mozzarella sajt
szalonna
mustár
bazsalikom
rozmaring

A húst be vágtam több helyen ,mint a legyezőt.nem vágtam teljesen át.Minden nyilásba tettem kolbászt.sajtot és szalonnát.
A tetejét meg kentem vastagon mustárral.tettem rá bazsalikom levelet és rozmaringot.
majd szalonnával be fedtem.Vízet tettem alá.
Alufóliával letakartam és előmelegített sütőben 2 órát sült.majd le vettem a fóláit és .pirosra sütöttem

Az ihlet innen van.

2012. március 2., péntek

Tejfölös kenyér


Már régen csináltam kenyeret Ma volt rá időm.a gyerköcök meg is jegyezték .hogy végre.sütöttem.
Ennek a tésztájába tettem tejfölt is.nagyon finom lett.
A héját kicsit el vizeztem a végén és nem lett olyan szép cserepes.

50 dkg liszt
20 dkg öreg tészta
2 dl víz
3 evő kanál tejföl
2 kávés kanál só
1 kávés kanál méz
1 evő kanál oliva olaj vagy étolaj
1.5 dkg élesztő
1 evő kanál ecet

A kenyér sütőbe pakoltam.hagytam dolgozni.lehet kér még egy kis lisztet.
Formáztam be vágtam a tetején.meg kentem vízzel.Be tettem a nyolc literes jénaiba és hagytam kelni.Mikor meg kelt a meleg sütőbe tettem és pirosra sütöttem.
Mikor kész volt rácsra tettem és lespricceltem vízzel.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails